A vizgazfutesszerelo24 hu szakembereinek gyerekjáték a vízvezeték szerelés

A fiam, Beni a hétvégén ünnepli a nyolcadik születésnapját, és most is, ahogy rendszerint meghívta a barátait hozzánk. Tűkön ülve várta a nagy napot, elkészítette a meghívókat, szokás szerint saját kezűleg, és a dekorációkat is jó előre megtervezte. Minden évben szervezünk neki egy egyszerű kis bulit, ahol általában társasoznak és kézműveskednek a barátaival. Beni tehát már teljesen beleélte magát, naphosszat csak arról beszélt, hogy mi lesz a hétvégén. Ám csütörtök este váratlanul vízcsobogásra ébredtünk, és mikor a férjemmel kimentünk megnézni, hogy honnan jön a hang, azt vettük észre, hogy szivárog ki a víz a fürdőszobából. Belépve a helyiségbe, legnagyobb rémületünkre az egyik csapot teljesen nyitva találtuk. Először arra gondoltunk, hogy Beni felejthette úgy, de hamarosan kiderült, hogy a csapon belül valami eltörhetett, mert hiába próbáltuk elzárni, a vízsugár ugyanúgy zubogott tovább.

A férjem szerencsére tudott egy céget, akik már egyszer a munkahelyén is rendbe tették az eldugult lefolyót, és akik szerencsére a nap huszonnégy órájában hívhatók. Gyorsan fel is mentünk a vizgazfutesszerelo24 hu honlapjára és kinéztük a telefonszámukat. Amíg a férjem igyekezett egy törölközővel eltömíteni a csap száját, én tárcsáztam a számot és a vonal túlsó felén lévő úriember kérdéseire válaszolva tudattam, hogy mi a gond. Mivel az eset igen sürgősnek minősült, biztosítottak róla, hogy a szerelő azonnal indul is, és egy órán belül ideér. Ez így is történt, nagyjából 35 perc múlva már meg is érkezett egy igen profi és felkészült szakember, aki elmondása alapján már a telefonbeszélgetésünk alapján is tudta, mi lehet a gond, így gyorsan és rutinosan neki is állt a probléma megoldásának. Miután sikeresen kicserélte a törött alkatrészt, már csak a fürdőszoba rendbetétele maradt hátra. Nem győztünk hálálkodni a gyors és szakszerű munkáért, hiszen Beni, aki időközben felébredt a nagy jövés menésre, már teli torokból zokogott, hogy el kell halasztanunk a bulit.

vizgazfutesszerelo24 hu

Valóban hatalmas szerencsénk volt a vizgazfutesszerelo24 hu-val, hiszen a legtöbb vízvezeték szerelő biztosan nem vállalt volna azonnali kiszállást az este közepén. Persze a cég nem csak ebben a szolgáltatásában kiemelkedő. 30 éve vannak a piacon, és fűtés, gáz, illetve vízrendszerek telepítésével, szerelésével, karbantartásával, cseréjével és javításával foglalkoznak magas színvonalon. Egész Pest megye és Budapest területére ki tudnak menni, és szinte nem ismernek megoldhatatlan problémát. A szolgáltatásukra egytől akár öt vagy több évig terjedő garanciát is ígérnek, azaz ha a későbbiekben gondunk akadna az általuk végzett munkával ingyen és bérmentve visszatérnek és kijavítják. Persze ez nem igen fordul elő, hiszen magasan képzett, nagy tapasztalattal rendelkező dolgozóik a lehető legprecízebb munkát végzik.

Ami a fűtésrendszerrel kapcsolatos problémákat illeti, egyaránt értenek a régi és a modern kazánokhoz is, a beszállítói kapcsolataiknak hála szinte mindenhez van alkatrészük. a duguláselhárítást például spirális eszközökkel és megfelelő pumpák segítségével végzik. Ha nedvesednek a falak, nem zárnak jól a csapok, nem indul a mosógép, vagy épp a radiátor nem melegszik fel bekapcsolt állapotban, a vizgazfutesszerelo24 hu emberei tudják a megoldást.

Cégekhez, lakásokba, családi házakba és ipari épületekbe is lehet őket hívni. A munkájukról hiteles számlát adnak, amelyet a biztosítók is elfogadnak.