A gyermekek nevelése egy sokkal komplikáltabb feladat, mint azt sokan gondolnák. Tanárként megtapasztalhattam ezt első kézből. Édesanyám is tanító néni volt és soha nem hittem el neki, hogy tényleg ilyen fárasztó a munkája. Elvégre olyan rövidnek tűnt a napja. Csak feladatokat kellett kitalálnia gyerekeknek és megértetni velük pár egyszerű dolgot. Ahogy azonban nőtten és saját gyerekem lett, aztán pedig saját osztályom, minden világossá vált előttem.
Rengeteg tényezőn múlik az, hogy fel tudjuk-e kelteni a gyermekek érdeklődését. Kicsit olyan, mint egy sakkjátszma. A nekik adott feladatok nem lehetnek túlságosan megengedőek, de az önbizalmukat sem szabad elvenni tőlük. Közben pedig a tanár kicsit pszichológust is játszik, mivel alkalmazkodnia kell a gyermekek viselkedéséhez és az ő fejükkel gondolkozni. Ez a rengeteg dolog pedig azért le tudja fárasztani az embert nap végére.
Szerencsére van egy békés menedékhelyünk: a tanári. Nyaranta mindig be szoktuk üzemelni a fagyasztónkat is, amiben jégkrémet tárolunk, idén azonban kifogytunk a széndioxidos palackból. Én nem sajnáltam a szünetemet arra, hogy utána nézzek, hol lehetne szerezni újat. Felmentem a netre és beírtam, hogy co palack eladó. Az első találat egy Gázpalackfutár nevű oldal volt. Sajnos annyira nem vagyok járatos az internetes webshopokban. Ettől függetlenül, amint rákattintottam a co palack eladó feliratra, egy olyan oldal fogadott, ahol semmi problémába nem ütköztem.
Ha valaki sosem vásárolt még internetről, akkor a Gázpalackfutár tökéletes kiindulási pont lehet számukra. Miért is? Elsősorban a letisztultság miatt. Más oldalakon azt sem tudom, hogy hova kapjam a fejemet, amikor fellépek a kezdőlapukra. Itt azonban nem ugrott az arcomba 80 váratlan reklám, mikor rákattintottam a co palack eladó feliratra. Épp az ellenkezője fogadott. Nem kaptam meg rögtön a CO2 palackos menüpontot, ezt meg kellett keresnem, de mivel semmi zavaró tényező nem volt, ezért könnyen megtaláltam, még kezdő felhasználóként is.
Az oldalon való navigálásnak a kulcsa a fejlécben rejlik. Itt ki tudjuk választani, hogy pontosan mit is szeretnénk vásárolni. A termékek alpontra kattintva megnézhetjük, hogy milyen palackok érhetőek el az oldalon. Ezt érdemes megjegyezni későbbre. Mi azonban csak egy CO2 palackért jöttünk, úgyhogy csak ezt kellett kiválasztanunk a listából. Bízz bennem, nem lesz nehéz megtalálni, mivel jól el van különítve egymástól minden palackfajta.
Már teljesen felkészültem arra, hogy innentől lesz nehéz a dolgom. Pozitívan kellett azonban csalódnom. Nem sok dolgot tudtam a CO2 palackokról, csupán a mi palackunknak az általános paramétereit. A Gázpalackfutár oldalon szinte elénk tálaltak minden fontos infót, amit tudnunk kell a vásárláshoz. Ezt azonban úgy tették, hogy nem lett túlzottan zsúfolt a szöveg. Csak a lényeg van felsorolva a palackok képe alatt. Ezért még teljes laikusként sem zavarodtam össze azzal kapcsolatban, hogy melyik ajánlat a leginkább megfelelő számomra.
Az adatok alatt pedig félkövérrel kiemelve megtalálhatjuk a termékek árait. Ezekbe már bele van számítva a kiszállítási költség is, úgyhogy nem lesz semmiféle kellemetlen meglepetésünk, mikor már fizetnénk. A palackok kiszállítása Pest megye területén egy 20km-es körzetben működik. Ha bővebben kíváncsiak vagyunk arra, hogy pontosan hova szállítják ki őket, akkor csak le kell tekernünk az oldal legaljára, itt pedig ki vannak írva a lefedett települések. Nagyon elégedett voltam a teljes szolgáltatással, mivel az egyeztetés után rövid idővel már ki is hozták a palackot az iskolába.